Zubreczki Judit

Zubreczki Judit

Jöjj el napfény! - Juliette Binoche Franciaország legrondább pasijaival is kavarna, de még ez sem megy neki

2018. február 13. - Zubreczki Judit

293488_1505830077_4989.jpg

Amikor a Jöjj el Napfény című Juliette Binoche-film lement, a mozi egy emberként sóhajtott fel, hogy Atyaég, de jó, hogy vége ennek a tömény unalomtengernek. Ferivel mentem moziba, aki hangosan végigásítozta az egészet, ami jelzésértékű is volt, mivel én választottam a filmet. Valamint a telefonján ötpercenként ellenőrizgette az időt, de úgy, hogy az egész termet bevilágította vele. Az összes barátom rendkívül kínosan viselkedik moziban, többek között ezért is járok egyedül mostanában.

Szóval a Jöjj el napfény állati unalmas volt, pedig utólag lecsekkoltam, és csak kilencvennégy percet igyekezett kitölteni. Egy ötvenes évei elején járó, még mindig viszonylag jó csajról szólt, aki pasiról pasira, kapcsolatról kapcsolatra ugrál, hátha egyszer eljön a megváltás, és megtalálja az igazit, valakit, aki elfogadja és szereti.

Én Juliette Binochért soha nem rajongtam igazán. Azt értem, hogy jó színésznő, de jó csajnak soha nem gondoltam. Mondjuk kisminkelve meg totálban, tehát hogy a lábai is látszanak, meg a melle is, úgy egész tűrhető még mindig. Itt viszont minden férfit megkaphatott, igaz, nem volt túl válogatós. Szerintem Franciaország legrondább pasijait válogatták össze erre a filmre, de nem is ez a lényeg.

dat1bwcxyaah3u5.jpg

Ami nekem érdekes volt, hogy úgy volt unalmas a film, hogy közben meg lekötött, sőt nemcsak lekötött, de még napokig agyaltam rajta. Nyilván személyes érintettség okán is, hogy az ember ugyanazokat a köröket futja egész életében, de okosabb nem lesz, csak jól megöregszik közben. Régóta foglalkoztat, hogy megváltozhatunk-e egyáltalán, vagy legfeljebb az önismeret révén ráeszmélhetünk bizonyos mechanizmusainkra, és akkor legalább attól az illúziótól megmenekülhetünk, hogy mindenki más tök hülye, kivéve mi magunk. De talán ez a maximum.

Nos, a szomorú, hogy a film főhősnője ez esetben még ideáig sem jut el. Teljesen alkalmatlan figurákat választ ki, hogy összeálljon velük egy eleve kudarcra ítélt kapcsolat-féleségre, majd a törvényszerű bukás után talpra áll, hogy ugyanazzal az optimizmussal vesse bele magát a következő férfi-női játszmába. Kifejezetten tetszett a filmben az, hogy semmiféle fejlődéstörténetre nem kerül sor benne. Nincs benne tanulság, legfeljebb amit a néző levonhat magának a szereplők soha véget nem érő kálváriájából. A film legutolsó jelenetében Binoche elmegy egy jóshoz, akit Gerald Depardieu alakít, és együtt egy se vége se hossza, minden konklúziót nélkülöző párkapcsolati elemezgetésbe kezdenek, amely során megindul a stáblista is, ezzel is kifejezve az egész folyamat értelmetlenségét.

52161_hr.jpg

Ami szintén a film érdeme, hogy zseniálisan mutatja be azt a tendenciát, melynek során férfiak és nők már nemcsak egy házasságra, de lassan egy komoly, esetleg komolytalan párkapcsolatra sem képesek összeállni. Következmények nélküli párbeszédeket folytatnak, melyben még egy-egy állításukhoz sem tudnak következetesen ragaszkodni. Lassan már azt sem tudják eldönteni, hogy egy jól sikerült randevú után találkozzanak-e még, vagy egy jól sikerült beszélgetés után randizzanak-e. A filmben az egyik srác azért szakít a főhőssel rögtön a sikeres randi után, mert megvolt a szex, amivel szerinte mindent elrontottak, a másik pasi szerint pedig Binoche egy fantasztikus nő, de mivel a felesége is fantasztikus, nem tud választani kettejük között. Magát a párkapcsolati szakértőt is látjuk egy jelenetben, ahol képtelen szakítani a csajával. Először hosszan vajúdozva elemezgetik, hogy köztük mindennek vége, aztán a kocsiból kiszállva, búcsúzáskor még gyorsan megegyeznek, hogy azért a jövőben is találkozgatnak majd.

Akár még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a rendező azért készítette ilyen végtelenül unalmasra a filmet, hogy ezeknek az ismétlődő köröknek a végeláthatatlanságát próbálja kifejezni. Szerintem mindezek ellenére megéri végigülni a másfél órát (főleg ha már minden más jó filmet megnéztünk, amit játszanak és végképp nincs más ötletünk), mert elgondolkodtató film. Én legalábbis napokig agyaltam ezen a szánalmas, de nagyon jellemző férfi-női működési mechanizmuson, amit a teljes elköteleződés-para jellemez. De arra ne apelláljunk, hogy sokat nevetünk majd, hiába kapott a Jöjj el napfény vígjáték-besorolást.

A bejegyzés trackback címe:

https://zubreczkijudit.blog.hu/api/trackback/id/tr7813660952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.03.10. 22:18:16

Binoche szerintem se egy jó nő, Isabelle Huppert már "98" éves de lényegesen vonzóbb nő.
Amit az Elleben alakított az sem volt piskóta, rajta nem fog az idő valamiért, olyan mint a Blondie énekese :)
süti beállítások módosítása