Tegnap elindultam moziba, mert gondoltam, az én cukikám szülinapját hogy is lehetne szebben megünnepelni, mint hogy megnézem a legújabb filmjét, amit mondjuk minden kritika a legmélyebb mocsaras sártengerbe húzott le, de én nem hiszek senkinek, csak a saját szememnek. Legalábbis, ha filmekről van szó. Mert ugye boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek, és én sok mindent elhiszek, bár boldognak nem mondanám magam. A lényeg, hogy a Rainy Day in New Yorkról van szó és Woody Allenről.
Viszont mivel soha semmit nem tervezek el előre, csak menet közben konstatáltam, hogy ezt a filmet sehol, de hangsúlyozom sehol nem adják feliratosan. Márpedig én még életemben olyan filmet nem láttam, ami jobb lett volna szinkronnal, mint eredeti hangon; legfeljebb, és ez már csúcsteljesítmény kategória a szinkron részéről, pont olyan jó volt mint felirattal, de ez is szökőévente ha előfordul. Aztán felfedeztem, hogy bizonyos napokon a Premier Kultcaféban adják majd felirattal is, úgyhogy bármennyire vágytam bemenni, és tipródtam a mozi előtt, végül mégis hagytam a fenébe.
És mivel gondoltam, a drámát meghagyom az igazi életemnek ezen a hétvégén (is), inkább elmentem megnézni az Asztalt királyait. Hát mit mondjak, tényleg nem ért katarzis, és ez amúgy tök jó, csak az a a gond, hogy nekem végig az volt a benyomásom, hogy a film készítői nem tudták eldönteni, hogy most akarnak-e katarzist, vagy nem. És akkor néha nekilendült valami drámai vonal, aztán egy akkora blőd Disney-mese megoldás kerekedett belőle, hogy ez engem kissé zavart, főleg, hogy az ilyen típusú filmből azért két és fél óra kicsit sok. Hogy se nem mély, se nem sziporkázó, csak úgy ellötyög az egész. Persze Christian Bale-t el lehet nézegetni még akkor is, ha épp szexin beszédhibás "rossz" pasit alakít, akinek összevissza állnak a fogai, meg oké, azért lekötött a film, tényleg jó kis kikapcsolódás, bár inkább pasiknak.
Ez az a film, amire a csajok csak azért ülnek be, hogy utána cserébe kérjenek valamit a pasijuktól (hacsak nem autórajongók). Mit például a mellettem ülő nőci, aki végig a telóját nyomkodta meg a párját ölelgette, aztán kiküldte a kocsiba pokrócért, hogy ő fázik. Gondolom ez volt a házassági játszmájuk egyik tipikus fejezete, az "én megtettem érted ezt meg ezt, cserébe kicsit szívatlak" című. Hiába, szép dolog a szerelem.
Szóval az Aszfalt királyait az nézze meg, aki szeretne valami lötty de szórakoztató filmet jó színészekkel, és legalább valamennyire ismeri a kocsikat, vagy van jogsija.