Azon gondolkodtam tegnap, mitől van az, hogy egy végtelenül egyszerű, mondhatnánk kommersz sorozatra így rá lehet cuppanni, mint ahogy anno én a Férjek gyöngyére. Egy időben végignéztem vagy háromszor, és most, hogy a napokban megint belepillantottam, rájöttem, hogy még mindig be tudna úgy szippantani, hogy meg sem állnék vele a kilencedik évad végéig. 

A Férjek gyöngye minden egyes szereplője a nép egyszerű sarja, és ez azért érdekes, mert ebből szerintem sokkal nehezebb kihozni bármit, főleg kilenc évadon keresztül, mintha cizellált emberek vicces vergődését néznénk. Adott egy minimális létszámból álló család. Egy csomagkihordó férj (Doug), egy titkárnő feleség (Carrie), akik egy queensi sorházban éldegélnek, valamint egy baromi idegesítő nyugger nagypapa (Arthur), aki a ház picéjében csövezik. Kicsit hasonlít a figura a Rick és Morty nagypapájához, aki saját birodalmat épít ki a család házának pincéjében, nulla tekintettel az ott élőkre. Szerencsére gyerek nincs a sztoriban, mivel mint tudjuk, a gyerekszereplők a lehető legritkább esetben tudnak hozzáadni bármit is egy filmhez, főleg ha vicceskedésről van szó. Kivétel ez alól az én második kedvenc sorozatom, a Két pasi és egy kicsi első nyolc évada. 

Szóval vannak ezek az antihősök. A férj Kevin James, aki szerintem az egyetlen olyan kövér színész, aki közben meg baromi szexi is. Néha lefogy a sorozat alatt, de többnyire iszonyatosan kövér, miközben állati mozgékony, szóval valójában eszméletlen jó kondiban van, erre amúgy egy csomó jelenet is ráépül. Fut, ugrik, piruettezik. Én mindig aggódva néztem, hogy nem kap-e szívinfarktust valamelyik attrakciónál. Doug a világ legminimalistább embere, legalábbis abban az értelemben, hogy eszik, alszik, dolgozik, és ennyi. Főleg eszik. Kábé az egész sorozat összes része arról szól, hogy Doug semmi mást nem akar, csak egy jót enni és dögleni a kanapén. És ki van borulva, ha ezt bármi megakadályozza, illetve bármire képes, hogy ezt a kényelmes kis életét biztonságban tudhassa. Valójában az összes konfliktus vagy bonyodalom erre épül, hogy ezt az állapotot veszélyezteti valami. Bármi. Akár egy vendég érkezése, akár egy utazás, vagy valami plusz feladat, amit el kéne végezni a napi rutinon túl. Doug ki is mondja a filmben, hogy semmit, de semmit nem akar, csak a minimumot. Van egy jelenet, amikor pudingot eszik, és ahogy a vége felé közeledik, egyre szomorúbb. Amikor elfogy, látszik, hogy légüres térbe kerül. "Most annyira elszomorodtam" – sóhajt fel. Elveszi a csaja pudingját, és felvidulva elkezdi enni. De ahogy elfogy, megint felsóhajt: - "Már megint szomorú vagyok". 

A Férjek Gyöngye eszméletlenül vicces párbeszédekkel van telis-tele, és ehhez jön még, hogy kiválóak a színészek. Valamint kábé ez az egyetlen sorozat (azok közül, amiket ismerek), ahol szinkronizáltan is majdnem ugyanolyan élvezetes az egész, mint eredeti hangon. Az egyetlen pici különbség, hogy Carrie akcentusát, és kissé primitív hanglejtését teljesen érthető módon nem tudják visszaadni a szinkronszínészek. 

A sorozat miatt nagyon sokáig azt hittem, hogy Kevin James tuti baromi jó stand-upos is lehet, de aztán mostanában, hogy stand-up mániás lettem, rájöttem, hogy színésznek sokkal jobb. A  stand-up szövegei messze lemaradnak a sorozatbeli párbeszédektől, pedig azok nagy részét is ő írta. A Férjek gyöngye dialógusai tényleg sziporkázóak. Alig van egy-két rész, ami alacsonyabb színvonalú lenne, mint a többi. Egyáltalán nem akarja a hőseit cukinak vagy szerethetőnek ábrázolni, ettől függetlenül persze azok. Carrie a feleség például utálja az embereket, irigy, képmutató és szeret veszekedni. Doug a végletekig konfliktuskerülő és minden felelősséget a feleségére igyekszik rátolni, amolyan jó zsaru-rossz zsaru módjára. Nagyon sokat hazudik, és egy dolog motiválja, hogy a már említett kényelmes életét zavartalanul élhesse.

- "Doug, nem helyes, hogy apád idiótának nevezi anyádat, csak mert a chipset egy tálba öntötte." - mondja Carrie.

-"Azért, mert ő a chipset zacskóból szereti enni." - magyarázza Doug lassan és tagoltan, mintha valamilyen komoly pszichológiai okfejtést hallanánk tőle. - "Én is haragszom rád, amikor mini fánkot veszel rendes fánk helyett. De akkor talán már nem is szeretlek?"

-"Jó néhányszor megsértettél már."

-"Azért, ...mert nem szeretem a mini fánkot."

Aztán ott van Arthur, a nagypapa, aki a pincéjükben él, mivel mindenét eltékozolta, a lányáról nem gondoskodott, valójában le se tojta egész életében, most pedig rajtuk élősködik. Egy önző nárcisztikus alak, akit a saját örömei vezérelnek, és ügyeskedéseivel megnehezíti a többiek hétköznapjait. Saját magát különleges lénynek tartja, aki hol azzal áll elő, hogy Dougék írjanak krónikát az életéről, hol az indiai kajafutárt igyekszik életbölcsességekre oktatni.

- "Mi a neved fiam?"

- "Sanjib."

- "Szinbád?"

- "Nem. És kérem, fizesse ki az ételt."

- "Mindent a maga idejében. De előbb gyere, ülj le, és elmagyarázom, hogy működnek a dolgok ezen az őrült helyen, melyet úgy neveznek, hogy földgolyó."

- "Én csak szeretném, ha kifizetné az ételt."

Arthur komótosan egy pohár vizet tölt ki egy pohárba:

- "Szóval. Szerinted ez a pohár félig üres vagy félig tele?"

- "Félig tele."

- "Hm. Tehát ezt már ismered."

A legviccesebb szituációk abból adódnak, amikor Doug és Carrie megpróbálnak magasabb rendű célokat találni az életben, mert néhány pillanatra megszállja őket a felismerés, vagy a lelkiismeret. Esetleg ezzel igyekeznek egymást manipulálni egy vitában. Persze ezek rendre kudarcba fulladnak és visszasüppednek a hétköznapokba, ahol mindig megnyugvást találnak a tévé előtt a díványon.

- "Carrie, Arthur földhöz vágta a tökömet."

- "Emberek milliói éheznek, de te a tököd miatt aggódsz?"

Doug nagy levegőt vesz: - "Mindkettő fontos. De most ez az aktuális."

Dougék baráti házaspárja a szintén csomagkihordó Deacon és háztartásbeli felesége. Itt felbukkannak gyerekek is, de nem játszanak nagy szerepet, ezeken a figurákon mutatják be Dougék alkalmatlanságát a gyereknevelésre (nem mintha bármivel rosszabbak lennének, mint a nagy átlag a való életben).

-"Kirby, megijedtél múltkor attól a mesétől, amit a rákemberről mondtam neked?"

-"Igen. És nem akarom, hogy te vigyázz rám. Nem érdekel, hogy a keresztapám vagy!"

-"Majd érdekelni fog, ha apádék meghalnak és nálam kell laknod."

A sorozat egyik kulcsfigurája az értelmiségi attitűdöt bemutatni igyekvő, érzékeny, finom lény, Spence, aki az anyjával él, sosincs nője és a föld alatt dolgozik, mint metrójegy árus. Ő a lúzer a sorozatban, akit Patton Oswalt, az egyik legmenőbb amerikai stand up-os alakít. 

A Férjek gyöngye, akár a Jóbarátok, vagy a Két pasi és egy kicsi, kábé végtelenszer újra megnézhető darabokban, vagy elejétől a végéig. Retro élménynek sem rossz, mivel 1998 és 2007 között forgatták. De azt hiszem, az igazi erőssége a poénok és a színészi alakítások mellett, hogy valami olyan érzést ad a nézőknek, hogy milyen klassz lenne, ha ezek a totál hétköznapi dolgok ilyen végtelen boldoggá tennének minket. Ehetnénk a mini fánkot, nézhetnénk a meccset a tévében és minden sunshine lenne valamint happy. Boldogok a lelki szegények, ami nagy igazságtalanság, de így van. Hogy mitől övék a mennyek országa, azt soha nem értettem, de nem ez az egyetlen dolog, ami nem jött át a hittanórákból. Persze lehetnék buddhista is, aki a mosogatásban is megtalálja a pillanatot, mint Doug a csirkeszárny-evő bajnokságban. Mármint olyan igazi buddhista, nem mint azok a frusztrált guruk, akik a mosolyuk mögé rejtik az agressziójukat, aztán nyakukba akasztják a malát és megmérgezik a szomszéd kutyáját. Valamint körülbelül ez az egyetlen sorozat, ami közben arra szoktam gondolni, milyen jó lenne családban élni és belesüppedni a napi rutinba. Persze aztán mindig elmúlik az érzés.