A Manhattant már legalább tízszer láttam, de most kifejezetten azért néztem meg, mert pár hete olvastam a női főszereplő, Mariel Hamingway nyilatkozatát, miszerint neki merő kínszenvedés volt együtt forgatni Woody Allennel. Végig stresszelt, utálta az egészet, a csókjelenet undorító volt, amiben Allen egyszerűen lerohanta, és miután végeztek, kétségbeesetten kellett szaladnia az operatőrhöz, hogy megérdeklődje, ugye jól sikerült, nem kell még egyszer felvenni? De azok a gonosz emberek csak nevettek rajta.

Én tuti biztosan nem nevettem, ellenben nagyon elcsodálkoztam volna azon, hogy egy színésznő hogy akadhat ki attól, hogy egy olyan emberrel kell csókolóznia, aki nem a pasija, vagy akitől nem gerjed be. Hamingway azt is hangsúlyozza két évvel ezelőtti nyilatkozatában, amely még életrajzi könyve promójaként született, de most a Woody Allennel szembeni lejárató kampányban ismét felszínre került, hogy ő a Manhattan forgatásakor még csak tizenöt éves volt, a filmben azonban tizenhét éves csajt kellett játszania. Ráadásul, bár a filmszerepe szerint már több kapcsolata is volt az Allen alakította 42 éves író előtt, a való életben még soha rá nem nézett férfira.

Komolyan kiakadtam, miért kell nekem a kedvenc filmem Oscar díjra jelölt női főhősének vinnyogását olvasnom több mint harmincöt évvel a film születése után. Érdekes, hogy a sztorival nem az Oscar kampány idején rukkolt elő, de nem is tizennyolc évvel később, az Agyament Harry forgatásakor, amiben szintén játszott, igaz csak egy mellékszerepet. És az is szánalmas, hogy nemcsak az Oscar jelöltséghez, de még a saját életrajzi könyve promotálásához is az általa undorítónak tartott Woody Allen nevére volt szüksége. Ráadásul gyanítom, hogy nem Woody Allen ütötte le és vonszolta oda a forgatás helyszínére, hanem Hamingway maga jelentkezett a castingra, ahol Isaac csaját kellett játszania. Ehhez képest amúgy nulla szex jelenet, és egy darab csókjelenet van a filmben összesen, szóval nem tudom mire számított, de azért ezen még egy tizenöt évesnek sem kéne kiakadnia.

Hála Istennek annyira zseniális ez a film, hogy teljesen felülírta a fejemben ezt az aljas sztorit, sőt szokás szerint nagyon boldog lettem miután megnéztem, és a végén tizenegyedszer is meg tudtam hatódni Isaac és Tracy búcsújeleneténél, ahol Mariel Hamingwayé a film legutolsó mondata: „Hidd el, nem mindenki korrumpálható. Jobban meg kéne bíznod az emberekben.”