Tegnap láttam az Amundsent. A legjobb barátomnak előtte kifejtettem, hogy úgy válasszunk filmet, hogy nem akarok se katarzist, se mondanivalót, és végképp nem akarok elgondolkodni semmin. Úgyhogy azt hiszem, leginkább a Múlt karácsony című filmre vágytam, amiben állítólag egy csaj zöld manónak öltözve dolgozik egy boltban, míg végül rátalál a szerelem. Persze először ezt nem akarja elhinni, pedig de, tényleg. Na, erre a filmre vágytam én teljes szívemből, teljes elmémből és teljes lelkemből, mert olyan jó lenne egyszer csak úgy szórakozni valamin, és nem megérintődni.
De aztán úgy alakult, hogy megnéztük az Amundsent, aminek a végén persze megint jött a nagy tanulság, miszerint ennek az Amundsennek elkelt volna egy jó pszichológus. És sajnos a katarzist sem úsztam meg, pedig tényleg nem volt jó a film, sőt, olyan volt, mintha egy nagy költségvetésű magyar opusz lett volna, amiben elmesélik pontról pontra, hogy melyik évben mit csinált valamelyik hazánk nagyja, és a dokumentumfilmtől mindössze annyi különböztetné meg a játékfilmet, hogy színészek játsszák a sztorit közepesen rosszul, miközben mindenki azon erőlködik, hogy le ne essen róla az álszakáll.
De a fura, hogy ennek ellenére engem mégis nagyon beszippantott az egész, bár nyilvánvalóan kizárólag a sztori miatt. Úgyhogy aki nem ismeri Amundsen életét, az nézze meg, mert szép a táj, meg eszméletlen érdekes és fordulatos maga az életút. Sajnos túl érdekes is ahhoz, hogy normális filmet lehessen belőle készíteni, mert egyszerűen túl sok olyat csinált ez az ember, amit a film készítőinek érthető módon nem volt szívük kihagyni a két órából, így viszont sajna egy felszínes esemény-felsorolás lett az egészből.
Ez a pasi ugyanis nemcsak elsőként fedezte fel a Déli-sarkot, de elsőként kelt át az Északnyugati átjárón, aztán az összes létező módon próbálta megközelíteni az Északi-sarkot, de hol lezuhant a repülővel, hol belefagyott hajójával a jégbe, hol felfedezték előtte az utolsó pillanatban a célt, szóval így leírva van az egészben valami Monty Pythonos. Mint amikor Ron Obvious, a guinness rekordokat megcélzó figura elhatározza, hogy elsőként eszik meg egy anglikán templomot, de az első harapásnál kitörik az összes foga. Aztán meg át akarja ugrani a La Manche-csatornát, de beleesik a vízbe egy méter után. És amúgy tényleg nehéz volt elvonatkoztatni a Monty Pythontól már csak azért is, mert a főszereplő kiköpött mása Terry Jones-nak, igaz, Amundsen az életben is így nézett ki.
Szóval sokkal jobb film lehetett volna ez, ha az igazi Amundsen nem olyan érdekes és sikeres, és megáll a Déli-sark felfedezése után 1911-ben, mert már az a sztori önmagában megért volna egy filmet, amiben ki lehetett volna szépen bontani az eseményeket és a karaktereket.
Ugyanis miután Amundsen egész életében arra készült, hogy felfedezze az Északi-sarkot, és végre sikerült összegründolnia a pénzt, meg egy hajót, az utolsó pillanatban jött a hír, hogy beelőzték és Robert Peary, valamint Frederick Cook 1909-ben elérte a sarkot. Ekkor döntött úgy, hogy a Déli-sark felé veszi az irányt. Azonban a támogatást és a hajót nem ehhez a projekthez kapta, ezért titokban tartotta az egész tervet még a legénység előtt is, és csak indulás után, Madeiránál közölte velük, hogy valójában hova is mennek. Minderre ráadásul nagy sebtében került sor, mivel megtudta, hogy Robert Falcon Scott brit sarkkutató délsarki expedíciót szervez és Amundsen a Déli-sark felfedezéséről már nem akart lemaradni. Mivel korábba éveket töltött eszkimók között, nagyon jól eltanulta, hogyan kell felkészülni az akár mínusz negyven fokos hidegre is, és szánhúzó kutyákkal vágott neki, míg konkurense, Scott motoros szánokkal és pónikkal indult el. A közel egy évig tartó akció végén egy hónappal előbb ért célba, mint Scotték csapata, akiknek a lovai elpusztultak a nagy hidegben és a végén már saját maguk húzták a szánjaikat. Amundsen 1911. december 11-én érte el a Déli-sarkot, Scott pedig már csak egy norvég zászlót talált a célban, valamint egy sátrat pár cuccal, amit Amundsenék otthagytak nekik. Amundsen diadalmasan tért haza, Scotték pedig hazafelé felőrlődtek és belehaltak az expedícióba. A sors iróniája, hogy Scott ezek után hős lett, Amundsen pedig élete végéig szenvedett attól, hogy ha Scott életben marad, akkor egy örök második lett volna, nem pedig hősi halált halt ikon, aki ellopta előle a showt.
De más érdekessége is volt az expedíciónak.
Hjalmar Johansen, a csapat egyik tagja az életét kockáztatta az egyik társukért, aki lesérült és hátra maradt az expedíciótól egy hóviharban. Amundsen magára hagyta a sérült csapattagot, Johansen azonban a hátán cipelte a táborhelyig, mindkettejük életét kockára téve ezzel. Amikor Johansen szemrehányást tett emiatt Amundsennek, az kizárta őt az expedícióból, később pedig megpróbálta elkenni azt is, hogy egyáltalán részt vett volna a Déli-sark felfedezésében. Emiatt Johansen később öngyilkos lett.
Mindezek az önmagukban is végtelenül erős dramaturgiájú sztorik azonban teljesen le vannak tompítva a filmben, egyszerűen amiatt, hogy a Déli-sark felfedezésére kábé tíz perc jut a filmből. Elindulnak a hajóval, majd Amundsen hirtelen bejelenti, hogy a délre mennek, nem északra. Erre kábé mindenki bután néz fél másodpercig, majd benyögik, hogy oké zsoké. A déli-sarki menetelésnek pedig pár perc után vége. Én azt hittem, hogy csak uzsonnázni álltak meg, de nem. Felfedezték a Déli-sarkot kész, kitűzik a norvég zászlót, lehet hazamenni.
Mondjuk az számomra mindig is kérdés volt, hogy bízhattak abban, hogy bárki elhiszi nekik, hogy tényleg jártak a Déli-sarkon. Elképzelem a szituációt, hogy Scotték félév gyaloglás, éhezés után, miután nyolc lábujjuk lefagyott, megérkeznek a helyszínre. Bennem azért felmerült volna, hogy azt mondom: "Bakker, nincs még valakinél hely a hátizsákban? Gyűrjük be ezt a norvég zászlót, azt senki nem látott semmit." Vagy: "Tűzzük ki mi is a zászlónkat és mondjuk azt, hogy mi voltunk itt előbb, csak hazafelé eltévedtünk." Amundsenék ugyan lefotózták, ahogy a havas tájon állnak a norvég zászlóval meg egy kalyibával, de azt a fotót bárki megcsinálhatja Norvégiában akár a kert végében is, szóval nem bizonyíték semmire.
Persze egy sor furcsaság volt még a filmben. Amundsen például összejön egy nagyon jó nővel, akibe halálosan szerelmes lesz, de mivel megígérte Fridtjof Nansen Grönland-kutatünak, hogy a kölcsönkapott Fram nevű hajót valóban az Északi-sark kutatására használja majd és nem a Délire, simán benyögi a csajnak, hogy bocsi, de öt évre befagyasztom magam hajóstul egy jégtömbbe, hogy megnézzem, mennyi idő alatt sodor az áramlat az Északkeleti átjáróhoz. De ne aggódj, majd telepatikus úton társalgunk, bye bye! Mire a csaj: "Oké, nem gond." Persze lehet, hogy az életben ez úgy zajlott, hogy élete szerelme széttört Amundsen fején egy komplett étkészletet, de a filmben ezek az amúgy drámai szituációk abszolút nem jelennek meg.
Szóval mindenképp érdemes megnézni az Amundsent, mert telis-tele van érdekes és fordulatos sztorikkal, de sajnos a fókusz hiánya miatt nincsenek amplitúdók vagy katarzisok a filmben, csak egy becsületes iparos munkát sikerült elkészíteni. És bár Amundsen biztosan örült volna, hogy egyetlen hőstettét sem hagyták ki a sorból, sajnos idő hiányában ezek egyike sem tud megérinteni minket, ahogy maga Amundsen személyes története és személyisége sem kerül közel hozzánk úgy, ahogy egy ekkora formátumú figura megérdemelte volna. Viszont megnéznék Amundsenről egy jó sorozatot.
HA TOVÁBBI CIKKEKET OLVASNÁL TŐLEM, KÖVESS A FACEBOOKON.
kOMMENTELNÉD A CIKKET? ITT MEGTEHETED.
