Zubreczki Judit

Zubreczki Judit

Én, Feri és a moziba járási anomáliák

2019. augusztus 12. - Zubreczki Judit

Feri, aki a legeslegjobb barátom volt, olyan, amilyen soha előtte nem volt és nem is lesz már, teljesen alkalmatlan volt a moziba járásra. Mármint arra, hogy valakivel elmenjen moziba. Arra biztosan alkalmas lett volna, hogy egy saját mozit kibéreljenek neki és egyedül bemenjen oda. Mint ahogy pár hete én néztem meg a Szavak erejét, úgy hogy egyedül ültem totál beszarva az első sorban. De a lényeg, hogy Ferivel senki nem akart moziba menni. Angi például azért nem, mert Feri iszonyú hangosan röhögött és soha nem ott, ahol Angi szerint kellett volna. Mondjuk én ezt kifejezetten bírtam benne.

(Persze Angival sem lehetett moziba járni, mert ahogy lekapcsolták a lámpát, elővett egy komplett kétfogásos ebédet, rizses húst savanyúsággal, és iszonyú komótosan, de a lehető legtöbb zajt kiadva ette meg úgy, hogy én nemhogy a mellett levő székbe, de egy idő után már egyazon sorba sem voltam hajlandó ülni vele, sőt, most már egy moziba sem megyünk be, legalábbis egy időben. Amikor pedig végre elfogyasztott mindent, elővett egy kézkrémet, és annyira széles mozdulatokkal kente be vele az egész alkarját, hogy mindezt akkor is végigkövetted a periférikus látásoddal, ha kint ültél a büfében.)

De mindegy is, Feriről ma reggel eszembe jutott egy mozi élmény, amikor pár éve elmentünk megnézni valami bugyuta családi filmet, ami amúgy tényleg szar volt. Már a pénztárban lement a közös veszekedős műsorunk, hogy hova is üljünk. Én mindig előre szeretek ülni, Feri hátra. És mivel én fizettem a jegyeket, mondtam, hogy előre ülünk és kész. Erre Feri fellázadt, hogy visszaélek a hatalmammal (ami amúgy jogos felvetés volt, tekintve, hogy ő is autoriter mama mellett nőtt fel, és az ilyesmi érzékenyen érintette). Végül beültünk középre, ami akkor még egy középszar kompromisszum volt, azóta már kifejlesztettem a ne üljünk egymás mellé, sőt ne is járjunk együtt moziba verziót.

Ferinek volt egy olyan tulajdonsága, ami amúgy fényes dramaturgiai érzékről árulkodott, hogy mindig, valamint csak és kizárólag a lehető legkatartikusabb pillanatokban elővette a telefonját, és úgy, hogy körbevilágította vele a húszsoros termet, megnézte, hogy hány óra is van. De mindezt olyan megvető mozdulattal, hogy a legutolsó sorban ülők is tudták, hogy Feri baromira unja ezt a filmet. De ha véletlenül valaki nem tudta volna dekódolni az információt, akkor Feri segítséget nyújtott neki, mert a telefonos akció után pár perccel mindig hatalmasra tátotta a száját és baromi hangosan egy nagyot ásított. Ez a szokásos protokoll része volt, én már nem is lepődtem meg rajta, bár eléggé idegesített, főleg ha olyan filmet néztünk, ami tényleg lekötött volna. De most, ennél a családi mozinál Feri a lázadás egészen széles skáláját vetette be. Miután kétszer-háromszor megismételte a fenti mozdulatsort és nem reagáltam, rám nézett és közölte:

-Ez a film szar.

-Igen, szerintem is, de én végignézem. K…ra zavarsz amúgy.

-Jó, én elmegyek, nem bírom.

-Oké, szia.

Pár percig férgelődött a székben, az összes zacskót zörögtetve, amikbe a cuccait csomagolta, a mobilját ugyanis egy nejlonzacskóban tárolta.

-Szerinted merre menjek ki?

-Fogalmam sincs, nézem a filmet.

Feri forgolódott egy ideig, majd felállt, és toporgott a szék mellett.

-Jó, akkor elmentem.

-Oké, menj már.

Elindult a lépcsőn lefelé, majd egyszer csak megfordult és visszajött.

-Figyelj, nincs nálad a könyv, amit kölcsönadtam? Jó lenne, ha visszaadnád, mert könyvtári és mindjárt lejár a határidő.

-Nincs nálam, majd visszaadom. Húzz már el.

Végre elment. Eltelt két perc, visszajött és leült mellém, mintha mi sem történt volna. Egymásra néztünk.

-Nem tudok kimenni, azt hiszem, zárva van.

 

HA TOVÁBBI CIKKEKET OLVASNÁL TŐLEM, KÖVESS A FACEBOOKON.

KOMMENTELNÉD A CIKKET? ITT MEGTEHETED.

A bejegyzés trackback címe:

https://zubreczkijudit.blog.hu/api/trackback/id/tr1814985890
süti beállítások módosítása