Tegnap úgy döntöttem, hogy én is elindulok a főpolgármesteri címért, és már meg is van, hogy milyen programmal. Ha én leszek a főnök, akkor onnantól bárkit, aki csak közelíteni mer egy moziteremhez popcornos zacskóval a kezében, egy rögtönítélő és egyben végrehajtó bizottság a helyszínen elkap, és szörnyűséges kínhalálban részesít. Ez a programom, szavazzatok rám!

Ez onnan jutott eszembe, hogy A szarvasvadászt nemrég úgy néztem végig, hogy valaki kábé húsz centire a jobb fülemtől végigrágicsálta a film első háromnegyed óráját. Egy darabig próbáltam beépíteni a hangzást az orosz esküvői jelenetbe, mintha magam is a nagy zabálás közepén lennék; de aztán észrevettem, hogy az esküvőn is éppen annyira idegesítő, hogy valaki a násznépből permanensen ropogtat bele egyenesen a fülembe.
A halál egyébként enyhe büntetés. Inkább az kéne, hogy egy háromfős bizottság ugrana elő a sötét terem mélyéből és odakötözné az illetőt egy moziszékhez, majd felcelluxoznák a szemhéjait olyan mechanikus narancsosan, és arra kényszerítenék, hogy háromszor egymás után (szünet nélkül) nézze meg a Paterson cimű filmet.

Én a Patersont anno Elízzel láttam, akivel már egy kissé megromlott a mozis és egyéb kapcsolatunk, mivel szerinte velem nem lehet kultúrprogramra menni (ez igaz), és főleg nem színvonalas filmeket nézni (ez nem igaz). Így gondoltam, megbékítem és botor módon rábíztam a filmválasztást. A Paterson lett az, amiről én semmit nem tudtam. A film, mint menet közben kiderült arról szólt, hogy van egy buszsofőr, aki buszt vezet, és egy felesége, aki ezalatt mindent pöttyösre fest otthon. Ennyi. És tényleg ennyi.

A sztori egy hétig játszódik, mármint a film szerint (bár megesküdnék, hogy valós időben is ennyi volt), és bizonyos időközönként kiírják, hogy hétfő, vagy kedd stb. Én már szerdánál úgy éreztem, hogy felvágom az összes létező eremet keresztbe-kasul, de nem mertem szólni, mert gondoltam, ne legyek már megint én a rossz arc. Csütörtökön Elízre néztem, aki a lehető legérdeklődőbb tekintetével követte az eseményeket, már ha ilyesmiről egyáltalán beszélni lehet. Órák teltek el, mire megjelent: Péntek: „Még csak péntek?” - sikoltottam fel. Elíz arcán akkor megláttam a szolidaritás kicsiny szikráját, bár nem mondta, hogy kimehetek, de legalább észlelte, hogy vergődöm. Szombaton már a sejtjeim is üvöltöttek, vasárnapra pedig katatón állapotba kerültem. De végre eljutottunk Patersonék hetének legeslegvégéhez, amikor is egyszer csak megint kiírták: Hétfő.

Nem tudom visszaadni azt a pillanatot, de azt hiszem, akkor ott meghalt bennem valami. Mindenesetre hétfő esténél megkegyelmeztek nekünk, vagy kifogyott a film, esetleg elfogyott a nem létező mondanivaló. Nemtom, de vége lett. Megjelent a stáblista: Paterson. Jim Jarmusch filmje. A büdös életbe! Ha ezt tudom, tuti hogy soha nem ülök be. Azt hiszem, ennél jobban én moziban még nem szenvedtem, talán csak amikor a La La Land-et néztem meg, persze azt is Elízzel. Hihetetlen, mit meg nem teszek egy barátságért.

Mondjuk most, hogy jobban belegondolok, az is lehetne, hogy megnézetem a popcornosokkal a Patersont, és minden nap végén beteszek még nekik egy táncos dalbetétet a La La Land-ből. Úristen, ennyire nem lehetek kegyetlen! Beszélnem kell a pszichológusommal.

Amúgy nemtom, miért nem lehet a moziban popcorn helyett gumicukrot árulni, mondjuk vászonzacskóban. Nem a zöld Budapest miatt, azt a programot már úgyis lenyúlta más, hanem mert azzal képtelenség zörögni. 
A moziban zabálásról egyébként mindig a Két pasi meg egy kicsi egyik legjobb jelenete jut eszembe, amikor Charlie és Alan elmennek moziba. Charlie, mint jó alkoholista, előveszi az itókáit, Alan meg az otthonról hozott kaszinótojás maradványait kezdi eszegetni. Charlie beleönt egy kis rumot a kólájába, erre Alan rászól: „Nem lehet alkoholt behozni a filmszínházba!” Mire Charlie: „De dobozba zárt fingszagot igen!”

HA TOVÁBBI CIKKEKET OLVASNÁL TŐLEM, KÖVESS FACEBOOKON.

KOMMENTELNI SZERETNÉL? ITT MEGTEHETED.